A legjobb online élmény érdekében cookie-kat használunk. Tekintse meg cookies szabályzatunkat.

2025-re az emberek 90%-a szupertelefont használ majd a Huawei szerint

A Huawei szerint hamarosan a technológiai forradalom újabb időszakába, az „intelligens korba” lépünk, amelyben kifinomultabbá válik az emberek és készülékek közötti kapcsolat, a mesterséges intelligencia (MI) eljövetele még okosabb és hatékonyabb kapcsolattartási módokat tesz lehetővé a készülékekkel. A MI segítségével az okostelefonok valódi szupertelefonokká válnak majd, az emberi érzékelés pedig új magasságokat érhet el.

 

A 14. Huawei Global Analyst Summit elnevezésű rendezvényen elhangzott: a mesterséges intelligenciával kapcsolatos innovációk az intelligencia forradalmához vezetnek, amely a digitális és a fizikai világot is új, előre nem látható irányokba formálja majd át. Az ember és készülék közötti interakció folyamatosan fejlődik, a virtuális/kiterjesztett valóságra alapuló technológiák pedig a még természetesebb interakción keresztül újfajta készülékélményt biztosítanak majd.

 

A vállalat szerint a mesterséges intelligencia segítségével az okostelefonok valódi szupertelefonokká válnak majd. A cég korábban úgy jósolta, hogy az első ilyen mobilok 2020-ban jönnek majd, most pedig úgy becsülik, hogy 2025-re a felhasználók 90 százaléka élvezi majd a mai smartphone-ok helyett superphone-ok személyre szabott és intelligens szolgáltatásait.

 

Forrás: hvg.hu

Archívum

Az okostelefon, mint csírahordozó mobileszköz

A személyi higiénia különösen felértékelődött napjainkban. Valószínűleg soha annyi kézfertőtlenítő nem volt még napi szinten használatban, mint manapság. Flakon, tubus, vagy kendő minden táskában egy-egy, a kabátzsebben, az íróasztalon, az autóban is egy, vagy éppen a neszeszert visszük mindenhova magunkkal, amiben persze kézápoló is van, hiszen a bőrt igénybe veszi a szokottnál gyakoribb kézmosás és kézfertőtlenítés. Mindennek az igyekezetnek azonban akkor van igazán értelme, ha azokat az eszközeinket is tisztán tartjuk és rendszeresen fertőtlenítjük, amiket napi szinten és gyakran használunk. Ezen eszközök közül is kiemelkedik a használatának gyakorisága és sokrétűsége miatt az okostelefon. Hiába a gondosan fertőtlenített kéz, ha az okostelefon nincs rendszeresen tisztítva és fertőtlenítve, hiszen a vírusok hordozójaként funkcionál. Nézzük meg hát miért is fontos tisztántartani és fertőtleníteni az okostelefont!

2020-11-17

Digitális kollégák és a biztonság, Home Office-ban

Azok számára, akik eleve otthonról dolgoznak, vagy a munkahelyükön virtuális munkakörnyezetben tartják a kapcsolatot a projektekben résztvevőkkel, nem annyira idegen a jelenlegi helyzet. Azok számára azonban, akiktől mindez távol áll, nem egyszerű megszokni azt, hogy mennyire ki vannak szolgáltatva a digitális „kollégák”, azaz a laptopok, tabletek, okostelefonok teherbírásának, sem pedig azt, hogy az egész életük fenekestől felfordult. Amikor dolgozunk, magától értetődő, hogy nem foglalkozunk otthoni dolgokkal. Hiszen, dolgozunk. Nem ugrunk haza mosogatni, vagy feltenni az ebédet, és azért sem, hogy a mosógépből a szárítógépbe átpakoljuk a ruhákat. A gyerekek iskolában, óvodában vannak, nem igénylik állandó felügyeletünket és nem hozzánk fordulnak a problémáikkal. A kényszerű home office éppen ezért nagyon is kényelmetlen és feszült szituációkat eredményezhet. Nézzük hát, hogyan tehetjük egyszerűvé azt, ami bonyolultnak látszik, és hogyan óvhatjuk meg mindeközben magunkat és extra terhelésnek kitett digitális eszközeinket.

2020-05-18

Egységes töltőportok lehetnek az EU-ban

 

Az Európai Parlament ez év elején vizsgálja meg annak a lehetőségét,

hogy hogyan lehetne egységesíteni a mobiltelefonok, tabletek, e-book olvasók és egyéb hordozható eszközök töltőportjait.

Ettől egyrészt csökkenteni szeretnék a keletkező elektronikai hulladék mennyiségét,

másrészt a polgárok életét is könnyebbé kívánják tenni.

Az EU becslései szerint évente óriású mennyiségű, 51 000 tonna elektronikus hulladék keletkezik a 28 tagállamban.

2020-02-05

Mit tegyünk, ha vízbe esett a mobiltelefon?

Bárkivel megtörténhet, hogy vizes lesz a mobiltelefon készüléke. Elázik egy zápor idején, beleesik a medencébe, valaki feldönt egy poharat és ráömlik a folyadék a telefonra stb. Néhány praktikus ötletet összeszedtünk, hogy mit tehetünk kétségbeesés nélkül.

2019-09-25

Lefekvés előtti mobilozás

Te is a telefonodat nyomkodod elalvás előtt? Rosszul teszed!

2018-12-03

Lépj velünk kapcsolatba